A gyógyulás a csend megtörésével kezdődik
Transzgenerációs
traumának lényege, hogy a traumát elszenvedő egyéneket követő generáció
annak ellenére mutatja a traumatizáltság tüneteit, hogy saját maga
közvetlenül nem volt áldozat.
Abban a legtöbb pszichológus
egyetért, hogy a továbbörökítés elsődleges eszköze a
hallgatás.
A legkézenfekvőbb megoldás a csend megtörése, a családon belüli őszinte kommunikáció. Amikor ugyanis a traumák túlélői nyíltan beszélnek a velük történtekről, az nemcsak a saját gyógyulásukat segíti, de a környezetük számára is könnyebb a trauma feldolgozása. Az, ha nem beszélünk a problémáinkról, a gyerekekben a magány és az elszigetelődés érzését keltheti. Érzik, hogy valami van a levegőben, mégsem beszélhetünk róla. És bár a titkok mögött általában a védeni akarás szándéka húzódik, a gyereknek ebben az esetben a trauma mellett azt is el kell viselnie, hogy magára marad a terheivel.
Éppen ezért fontos, hogy beszéljünk a velünk történtekről. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy biztonságban vannak, bízhatnak a felnőttekben, akik gondoskodni fognak róluk. Amikor a szülők bizalmatlanok és haragszanak a világra, a gyerekek is megtanulják ezen a szemüvegen keresztül szemlélni a környezetüket, ami akadályozza a biztonságos és bizalommal teli kapcsolatok létrejöttét, valamint az egészséges önértékelés kialakulását is. Később további nehézséget okozhat a felismerés és a következményekkel való megküzdés.
Számos ember leéli úgy az életét, hogy ismétlődő, egészségtelen mintázatok vagy depresszió, szorongás, harag emészti őket, amik nem múlnak különböző terápiás beavatkozások hatására sem. A transzgenerációs továbbörökítést – annak minden következményével együtt – megelőzendő érdemes a traumát minél hamarabb, a közvetlenül érintett generációkban feldolgozni. Ez értelemszerűen nagyobb terhet ró az érintett túlélőkre, de csökkenti a továbbörökítés súlyosságát. Minden gyógyulás a csend megtörésével kezdődik.
Forrás:
A tabusítás
Transzgenerációs traumák esetében kiemelt jelentősége van a tabusításnak, hiszen a ki nem
beszélhetőség miatt sérül a gyászfolyamat. Az átörökítés lényeges
velejárója, hogy a generációk közötti határ a trauma tekintetében
elmosódik, összecsúszik több generáció élményvilága, ami azzal a negatív
hatással jár, hogy a következő, "elveszett" nemzedék nem képes saját,
külön identitást felépíteni. Az "elveszett nemzedék" tagjai, a például a
másodgenerációs holokauszttúlélők hajlamossá válnak arra, hogy a szüleik
traumatikus múltjával jobban azonosuljanak, mint saját jelenükkel.
A gyógyulási folyamatban a külső, biztonságos közösségi,
társadalmi kapcsolatok meglétének nagy szerepet jástzik. A
biztonságos kapcsolatok ugyanis nagyban segítenek abban, hogy az egyén
képes legyen feldolgozni a veszteségeket, traumákat.
Ha a társadalom vaknak bizonyul egy egyén vagy egy csoport
által átélt traumára, vagy ha maga a társadalom a trauma elkövetője,
akkor az egyén magára marad a traumával, és ha a társadalmi feldolgozás
később is elmarad, akkor a trauma integrálhatatlan lesz, s paranoid
működéseket okozhat. Ilyen esetben a trauma az egész társadalmat
generációkon át kísérti. Ilyen, a társadalom által elhallgatott, fel nem
dolgozott élmények okozzák a "transzgenerációs atmomszféra"
kialakulását.
Forrás:
Szakirodalom: Bakó Tihamér - Zana Katalin: A transzgenerációs trauma és terápiája. Medicina, Bp, 2020.